un obraz şi-l machiază celălalt nu,
e beată mereu de ceva
şi zvârle ocheade.
Lacrima ei e de glicerină,
tânăru-i piept poartă şapte lovituri de pumnal,
pe buze – venin.
În fiecare seară moare,
apoi cinează.
Pentru ce ţipă?
De ce smulge stelele?
De ce dă foc casei?
De ce minte spunând ceea ce nu-i?
A înghiţit flăcări,
gestează himere.
Furtunos şi râzând
cu sânge îţi naşte şi-mi naşte destinul.
Enigmatică minune de sfânt dualism.
Ne este iubită, ne este mamă.
______
autor: Kosztolányi Dezső (n. 1885 - d. 1936)
traducător: Costa Carei
________________________________
Sínésznő
Kékkel-sárgával burkolja magát,
félarca maszk, a másik meztelen,
valamitől állandóan részeg
s kancsit.
A könnye glicerin,
fiatal mellén hét tőrdöfés,
méreg az ajkán.
Minden este meghal,
aztán vacsorázik.
Miért sikoltoz?
Miért rántja le a csillagokat?
Miért gyújtja fel a szobát?
Miért hazudja azt, ami nincsen?
Lángot evett
s ábrándokkal vajúdik.
Tombolva, kacagva
vérben szüli meg a sorsod, a sorsom.
Szent kettősség titkos csodája.
Szeretőnk, anyánk.
